Főorvos:

Dr. Toubayly Fares

Dr. Toubayly Fares 2020-ban szerezte meg fogorvosi diplomáját a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karán. Azóta magas színvonalú privát fogászati ellátásban tevékenykedik, és kiváló szaktudását számos rendelőben kamatoztatta már. Rendkívül elhivatott a páciensek egészségének és elégedettségének biztosítása iránt.

A főorvosunk széleskörű tapasztalattal rendelkezik endodontológiai kezelések terén, valamint kiválóan jártas a rögzített és kivehető fogpótlások tervezésében és kivitelezésében. Az évek során számos szakmai továbbképzésen vett részt, például az Endodoncia kurzuson a Kerr Endodontics-nél 2022-ben, valamint a „Biomimetic Posterior” kurzuson Dr. Forster András vezetésével 2023-ban.

Dr. Fares elkötelezett a folyamatos szakmai fejlődés iránt, és jelenleg az Advanced Endodoncia mesterség képzés hallgatója a Siena Egyetemen Olaszországban. Az implantológia terén is kiemelkedő tapasztalattal rendelkezik, elvégezve az Implantációs protetika alapjai, valamint az All-on-4 típus implantációs protetika kurzusokat az Alpha Implant Learning Center szervezésében 2022 és 2023 során.

Dr. Toubayly Fares nemcsak magas szintű szakmai tudással rendelkezik, hanem nyelvi készségei is figyelemre méltóak. Folyékonyan beszél magyarul, angolul és arabul, valamint társalgási szinten kommunikál franciául és németül is, biztosítva, hogy minden páciensünk számára kényelmes és hatékony ellátást nyújtson.

Bízunk benne, hogy rendelőnkben a csúcstechnológiás felszerelések és a szakmailag elkötelezett csapat mellett a Dr. Toubayly Fares által nyújtott magas szintű ellátás is hozzájárul pácienseink optimális fog- és szájegészségéhez. Köszönjük, hogy bizalmat szavaznak nekünk, és várjuk Önöket szeretettel rendelőnkben!

Dr. Ahmed Mowla

Külső Vezető Orvos

A páciensek elégedettsége kiemelt fontosságú számomra, és ezt szem előtt tartva végzem mindennapi munkámat.

Célom, hogy betegeim részletes és érthető tájékoztatást kapjanak, és mosolyogva távozzanak rendelőmből. Az fájdalommentes gyógyítás a személyes mottóm, és nagy hangsúlyt fektetek a sikeres kezelés elérésére.

Fogorvosi diplomámat a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karán szereztem, és azóta is folyamatosan fejlesztem szakmai tudásomat.

Szakterületeim között szerepel az esztétikai- és konzerváló fogászat (Biomimetic Szakorvos), gyökérkezelések, Fog Héjak, koronák, Komplex mosoly tervezes es fog beültetés. Szívesen fogadok pácienseket ezeken a területeken.

Néhány olyan kurzust is elvégeztem, amelyek tovább növelték szakmai kompetenciámat:

  • Biomemetic Mastership (USA) – Dávid Alleman
  • BIG Prep Course – Veneer, korona és overlay előkészítésének mestersége (Maxim Belograd)
  • Biomechanikai elveken alapuló preparációs technikák I. – Elülső régió (Dr. Grosz János Pál)
  • Esthetic Foundations – Elülső fogak restaurálása (Dawson Academy)
  • Implantology 101- (Istanbul University)
  • Basic Implantology and Implant Prosthodontics – (Dentium Hungary)
  • Advanced Botox-Filler-PRP-Mesotherapy (Istanbul)
  • Advanced Filler and PDO Thread Lifting Course (Istanbul)

Ezeken a kurzusokon szerzett ismereteket és készségeket alkalmazva garantálom a magas színvonalú és hatékony kezeléseket a pácienseim számára.